A fiatal anya hatszor vetélt el, majd kiderült az oka. A legjobb barátnője mindent megváltoztatott…

Teljes fordulatot vett a házaspár élete.

Erin Boelhower 33 éves, aki férjével régóta tervezi, hogy családot alapít. Folyamatos próbálkozások után egyre rosszabb lett a helyzet, ugyanis a fiatal nő hat vetélésen ment keresztül, majd kiderítették, hogy petefészkével van a baj, ugyanis egy ritka betegségben szenved, ezért veszítették el babáikat.

Erin legjobb barátnője, Rachel mindent megváltoztatott üzenetével a pár életében. A háromgyermekes családanya felajánlotta, hogy béranya lesz a pár számára.

Erin és Matthew számára hatalmas boldogságot jelentett, és néhány héttel a méhbe ültetett embriók közül egy sikeressé vált. Rachel tehát teherbe esett, a kislány pedig most született meg.

A megható pillanatot, ahogy a nő először fogja meg legjobb barátnője által világra hozott gyermekét, itt tekintheted meg >>>

(Forrás: Littlethings)

Ne felejtsd el megosztani!